Megkapta első előzetesét a Spiral, amelynek eltökélt célja, hogy új életet leheljen a Fűrész-franchiseba!

Meglehetősen fura döntésnek tűnt, amikor a Lionsgate úgy döntött, hogy Chris Rock főszereplésével rebootolják a Fűrészt. Azért volt ez furcsa döntés, mert igazából 2017-ben mutatták be a legutóbbi részt és lássuk be, ennél azért picit több idő szokott eltelni, amíg valamit megpróbálnak újragondolni.

Persze, ha azt nézzük, akkor a Fűrész széria mindig az a fajta volt, ami imádott hamvaiból feltámadni, hiszen számos alkalommal láttuk már az utolsó részt! Talán már az ötödik film óta mindig ezt szajkózta a stúdió, aztán mindig volt egy visszataps. Hát most is, csak most rebootnak hívják.

Ennek ellenére persze nem szabad máris temetni a projektet, hiszen nem véletlen, hogy a stúdió sem tudta elengedni, egy igazi sikerszériáról van szó. Habár a minőség az néha nem volt teljesen zseniális, azért alapjaiban minden rész rendben volt és kerek-egész lett, amit kaptunk.

Ez alkalommal azonban érezhetően újragondolásra készült a stúdió, legalábbis az eredeti Jigsaw karakterét úgy tűnik tényleg elengedik, ám helyette egy másik szadista gyilkos kapja a főszerepet.

Spirál: Fűrész hagyatéka (2021) poszter
Spirál: Fűrész hagyatéka (2021) poszter

A Spiral előzetes bőven azt sugallja, hogy az első rész hangulatát igyekeznek hozni, ami kifejezetten jó ötlet, hiszen kétségtelen, hogy a franchise legjobbja volt a James Wan rendezésében készült első felvonás.

A főbb szerepekben Chris Rock és Max Minghella bukkan fel, akik egy brutális gyilkos után nyomoznak, ám egy szörnyű csapdában találják magukat, ahonnét lehet, hogy nincs kiút!

A filmben amúgy Samuel L. Jackson is feltűnik, aki szerencsére már az előzetesben sem hazudtolja meg magát, egy bájos m***fu**a azért elhagyja a száját!

A sztori ötletgazdája amúgy Chris Rock volt, aki sokat kampányolt azért, hogy legyen valami a projektből. A forgatókönyvet az ő elképzelései alapján Josh Stolberg és Pete Goldfinger hozta össze, akik a Piranha 3D vagy a Kegyetlen titkokat is körmölték, sőt utóbbi szakember speciel a 2017-es Fűrész film szkriptjén is dolgozott.

A rendezést Darren Lynn Bousman vezényelte, akinek korábban már bőven volt köze a szériához, hiszen a 2., 3. és 4. rész is az ő vezényletével készülhetett el.

Az eredeti tervek úgy szóltak, hogy az új Fűrész film, úgy értem, Spirál, májusban érkezhet meg a mozikba. Azonban a vírushelyzet miatt a stúdió úgy érezte, hogy a legbiztosabb, ha egy egész évvel eltolják a megjelenést, így 2021 májusában számíthatunk a korhatáros kalandra.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here