Megvan milyen idősíkon játszódik a Wonder Woman 3!

0
346
Megvan milyen idősíkon játszódik a Wonder Woman 3!
Megvan milyen idősíkon játszódik a Wonder Woman 3!

Patty Jenkins nem titkolózik tovább. Elárulta, hogy a Wonder Woman 3. része milyen idősíkon játszódik majd.

Patty Jenkins nem is olyan régen arról nyilatkozott egy interjúban, hogy már egészen konkrét tervei vannak a Wonder Woman 3. részét illetően. Az mondjuk még kérdés, hogy az újabb felvonás rendezését ő kapja-e. Szerintünk elég jó esély van erre, de hivatalos bejelentés még nem érkezett. Azt viszont biztosra vehetjük, hogy így vagy úgy, de a történet alakításában számítanak rá a Warnernél.

A direktor mondjuk egy picit talán előre ugrott az időben, hiszen még a Wonder Woman második részét sem kaptuk meg. Igaz a film forgatásai már véget értek, sőt azt is tudjuk, hogy 1984-ben zajlanak majd a történések. Talán ezzel még közelebb kerülünk a Batman Superman ellen sztorijához és az ott meg nem válaszolt kérdésekhez. Igaz erre még várhatunk, hiszen az eredeti tervekkel ellentétben mégsem most novemberben, hanem majd 2020 nyarán érkezik a Wonder Woman 1984.

Jenkins viszont már a folytatást tervezi, egy interjúban pedig arról beszélt, hogy jó eséllyel a harmadik epizód már a jelenkorban játszódik.

Nem akarom a történetet ismét a múltba helyezni, mert azt követően hova tartanánk? Előre kell menni! Így aztán szinte biztos vagyok benne, hogy korabeli történet lesz. Ez minden, amit mondhatok. Kőbe vésve persze még semmi nincs.

Idő persze még bőven van arra, hogy a csapat kidolgozza a harmadik rész történetét. A 2020 júniusi premier ugyanis erősen azt sejteti, hogy legkorábban is az év végén kezdődhetnek meg a forgatások. De inkább a 2021-et tartjuk valószínűbbnek, hiszen a Warner újabban szuperhős fronton igyekszik nem kapkodni. Másrészt pedig egyébként is több alkotás tervben van a stúdiónál.

A sztori jelenbe történő helyezése pedig abszolút működhet. Találkozhattunk már Wonder Womannel egyébként is ilyen körülmények között, másrészt pedig valóban izgalmas volna egy ilyen kalanddal zárni a trilógiát. Patty Jenkins legalábbis korábban szintén hasonlóan fogalmazott az elképzelésivel kapcsolatban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here