Végre megérkezett a Stephen King: Álom doktor első előzetese!

0
253
Végre megérkezett az Álom doktor első előzetese!
Végre megérkezett az Álom doktor első előzetese!

Szerencsére a 2019-es évet sem ússzuk meg Stephen King feldolgozás nélkül. Az egyik újdonság az Ewan McGregor főszereplésével érkező Álom doktor, amely most kapta meg első előzetesét.

Az elmúlt években már bőven megszokhattuk, hogy nem múlik el esztendő anélkül, hogy a horrorsztorik nagymesteránek, Stephen King-nek a munkája ne kapna egy-egy filmes feldolgozást. Az idei évben egyrészt folytatódik az Az, másrészt pedig megérkezik az Álom doktor, hogy csak a legnagyobb dobásokról beszéljünk.

Utóbbi történet tulajdonképpen A ragyogás folytatása, ami ráadásul tényleg könyvben is elkészült. Ergo nem arról van szó, hogy élénk fantáziájú filmesek maguktól vezérelve folytatást készítettek volna – a King filmográfia esetében azért erre is volt bőven példa. Az alapregényt azonban King készítette, a feldolgozás pedig a lehető legjobb kezekbe került.

A Warner Bros. ugyanis Mike Flanagan rendezőt bízta meg a forgatókönyv elkészítésével és a film rendezésével. Flanagan annak idején egy izgalmas, kis költségvetésű, de több díjat is bezsebelő filmmel, az Alagúttal tette fel magát a térképre.

Azóta pedig a Hush, az Oculus, vagy a Mielőtt felébredet is az ő rendezésében készült. Hozzá köthetjük A Hill-ház kísértetei szériát is, amelyet parádésan dolgozott fel, de Stephen King Bilincsben című kisregényét is ő adaptálta 2 éve.

A frissen érkezett előzetest látva pedig nem igazán lehet kétségünk afelől, hogy rossz választás volt a film elkészítésére.

A történetben Danny Torrance kapja a főszerepet, ahogy az 1980-as filmben is. A kis Danny felnőtt, túlélte a Panoráma Szálló borzalmait, de alkoholista lett. Szenvedélybetegségét mára már úgy tűnik maga mögött hagyta és különleges képességének köszönhetően ápolóként dolgozik, a betegeknek igyekszik megkönnyíti az utolsó pillanatokat ezen a földön, ezért is hívják őt álomdoktornak.

Egy nap azonban felbukkan a színen egy fiatal lány, Abra, aki hasonló képességekkel bír, sőt az ő ragyogása még Danny-énél is erősebb. A képességét viszont szeretnék megszerezni, így a lány komoly veszélybe kerül és csak Danny segíthet rajta.

A címszerepben Ewan McGregor tűnik fel, míg a fiatal lányt Kyliegh Curran alakítja. A gonoszok, az Igaz Kötés szekta vezérét Kalapos Rose-t pedig Rebecca Fergusson formálaja meg.

Hazai premierről egyelőre nincs hír, de október utolsó napjaiban, illetve november első hetében érkezik a külföldi mozik többségébe az Álomdoktor.

Stephen King: Álom doktor – első filmtrailer:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here